Már egy ideje figyeled mikor, mennyit és miért eszel. Azért jobb nem gondolni rá, igaz? Csak úgy változni nagyon nehéz. Meséltem már a gátló hiedelmekről. Azokról a kis mumusokról a fejedben, akik megmondják hogy éld az életed. Remélhetőleg fülön is csíptél már párat. 
Most a múltkori példánkat veszem elő és ott keressük meg milyen gátló hiedelmeket lehet találni:

"- Sokszor úgy érzem, ennem kell. Sokat kell ennem, falnom kell, akkor is ha nem vagyok éhes... a múltkor például nem is ízlett az étel, csak sok volt, én meg dühös valamiért, és csak ettem, ettem.... zabáltam.... tényleg zabáltam.... ez durva... kívülről sem lehettem valami szép látvány.....
- Mit éreztél akkor?
- Dühös voltam, nagyon dühös, először nem is emlékszem miért, valami apróság miatt, aztán azért, mert ilyen rosszat főztem, aztán azért  mert sok kaja kimaradt és majd ki kell dobni, aztán azért, mert már nem is vagyok éhes, mégis zabálok, aztán magamra, amiért képtelen vagyok abbahagyni, aztán azért, mert fájt a hasam olyan sokat ettem, aztán csak ki akartam hányni az egészet, de nem tudtam, én még hányni se tudok, még bulémiásnak se vagyok jó.... én semmire sem  vagyok jó....aztán már nem csak dühös voltam, hanem szomorú is...."

Már az első mondatban megbújik egy nagyon erős hiedelem. Ennem kell, falnom kell! Nem azért eszik, mert éhes, hanem azért, mert úgy véli az étel megoldást jelent az érzelmi problémáira, ha baj van enni kell, ez az üzenet. Dühös voltam, ezért ennem kell, szomorú voltam, ezért ennem kell. Érzelmi reakciókra adott válasz az evés. 

A tovább gombra nyomva olvashatod tovább....

Ez általában csecsemőkori beidegződés, amit a gyermekkori tapasztalatok is megerősítettek.
Baj van? Nem baj! Itt ez a cumisüveg, cici, csoki, keksz, csipsz, édesség, süti, bármi amit szeretsz, egyél egy kicsit és jobb lesz, látod, nem is sírsz. 
A probléma ott kezdődik, hogy az evés gyermekkorban sem hozta rendbe a dolgokat és azóta se lett képes rá. Lehet, hogy ideig óráig jó volt, mert amíg eszik a gyerek arra koncentrál, nem arra ami miatt kiakadt, de hosszú távon ez semmi jóra nem vezet. 
Ez egy rossz beidegződés. Ha le akarod küzdeni, akkor ahogy úgy érzed, falnod kell, Állj Meg! Számolj el tízig, gondold végig valóban éhes vagy-e?  Tényleg jobban leszel-e hosszú távon, ha Azt Ott Mind megeszed.  (Nem biztos, hogy elsőre sikerül, sőt szinte biztos, hogy az elején csak annyit érsz el, hogy még emiatt is ideges leszel, de a változást el kell kezdeni, és ez egy nagyon fontos, kihagyhatatlan lépcsőfok hozzá.)

Sok kaja kimaradt és ki kell dobni. Inkább kárba, mint pocsékba elv. Mert Afrikában éheznek. Bezzeg a mi időnkben, alig volt mit enni. Enni kell, mert ki tudja mikor jutunk legközelebb kajához. Ételt kidobni bűn és pazarlás.
Egy ősi evolúciós reakcióból és némi gyerekkori rossz élményből táplálkozó hiedelem. Valaha életet menthetett, de lássuk be, ma már igen kicsi az esélye annak, hogy éhen halunk, ha nem eszünk meg mindent, amit elénk raknak (és a gyerek meghagy, és a hűtőben találtunk, és mindjárt meg fog romlani stb...)
Sokaknak szinte fizikai fájdalmat okoz kidobni az ételt. Érdemes a mélyére ásni ennek a történetnek, szülőkkel beszélgetni erről, megtalálni a gyökeret, hogy honnan fakad. De akár megvan a gyökér, akár nincs, tenni kell ellene.
Aki felfedezi magában ezt a hiedelmet, a következőt teheti: végig kell gondolni, miért tartom ezt annyira szörnyű dolognak, miért jobb az, ha én eszem meg, ezzel növelve a súlyom és a legkülönfélébb betegségek kockázatát, mint, hogy a kukában végezze? Racionális indok nem nagyon lesz a válaszok között.
Innentől kezdve minden nap, legalább egyszer, ha csak egy kicsit is, de ki kell dobni a maradékot. Teljesen tudatosan. Kiflicsücsök az asztalon, mecsócsált túró rudi? Megegyem? Hízzak tőle? Szükségem van ezekre a kalóriákra? Nem. Kukába vele. Az első pár elég rossz érzés lesz. De idővel egyre könnyebben fog menni.
Másik, amit meg kell tennünk, hogy annyi kaja legyen otthon, ami elfogy, ne vegyük meg csak azért mert akciós, vagy mert hirtelen megkívántuk. Tudatosan kell beszerezni is az élelmet. Így is lesz maradék, de jóval kevesebb. És azt is tessék kidobni! :)

Képtelen vagyok abbahagyni az evést. Mindent meg kell enni, ami a tányéron van.  Az előző hiedelem egy formája, gyermekkorunkban belénk vert igazság. De mi van akkor, ha nem eszem meg? Ha kidobom?
Ehhez először éreznünk kell, mikor elég. Amikor már jóllaktunk. Ehhez lassan kell enni. Tudatosan, odafigyelve. Figyelni a testünk jelzéseit, tele vagyok? Abbahagyom. Most, ha egy falat maradt, akkor egy, ha tíz, akkor tíz. A maradékot tessék kidobni. Legközelebb pedig kevesebbet szedni. 
Ha nem érzed, mikor elég, vesd be a következő trükköt: Minden étkezés alkalmával tudatosan hagyj meg a tányérodon 2 falatot. Az utolsó két falatot ne edd meg. Tedd le az evőeszközöd, hagyd abba, a tányérról dobd ki a maradékot. Az elején nehéz, lesz, de egy hét után már nagyon büszke leszel magadra, hogy meg tudod csinálni :)

Nem kell mindent megenni!

Maradt még gátló hiedelem... megtalálod?