Stresszevés szempontjából kétféle ember van, az egyik, aki ha stressz éri leblokkol, nem tud enni, nem marad meg benne az étel. A másik, aki stressz esetén zabál, az evéssel oldja a feszültséget. Mindkét esetnek van előnye és hátránya is. De mi most a második esettel fogunk foglalkozni.

Tehát, ha stresszes vagy, enni kell. De már tudatosan táplálkozol (azaz, tudd, ha eszel), vannak szabályaid és figyelsz a fellépő érzéseidre. Stressz ér, eszel, de nem szabadott volna enned, hisz nem azért ettél, mert éhes vagy. Frusztrált leszel, még stresszesebb, aminek levezetéseként enned kell. Vagy valahol máshol jön ki az ideg. Rosszabb esetben a családodon, környezeteden töltöd ki. Ami rossz érzést kelt benned (pontosan milyet is?). Emiatt is enned kell? 

Igen, nagyon nagy a disszonancia, önmagad ellen harcolsz. 
Emlékszel a gátló hiedelmekre? Alapigazságok. Mint ilyenek, nagyon mély gyökerűek. A stresszevés egy ilyen hiedelem. Baj esetén enni kell. Valahol tudod, hogy nem igaz, de az ereje elsöprő, tehetetlennek érzed magad ellene.

Vegyük most egy kicsit elő a pszichológiát. Ha különféle elméletekben keresnénk a stresszevés okát, mondhatnánk, hogy Freud szerint orális fixációról van szó, a kötődéselmélet szerint a korai kötődés zavara figyelhető meg. A behaviorista elmélet szerint korai tanulásban rögzült hibás viselkedésminta.
Minden elméletnek igaza van, mert egy a lényeg: ha a gyerekként sírtál, el kellett hallgattatni téged, méghozzá kajával. Az hogy ez anyatej, tápszer, rántott hús, csoki vagy keksz volt, hogy pár hónapos vagy pár éves korodban rögzült szinte mindegy, a lényeg, hogy ott van. Alapigazságként beléd égett, hogy az evés megnyugtat, ha eszel minden rendben van. 

Most szólok, ezzel a hiedelemmel szakítani sokkal nehezebb lesz, mint most hiszed. De akarom, hogy tisztában légy vele. Ha frusztrált vagy jusson eszedbe, minél többször. Nem kérem, hogy tegyél ellene, egyenlőre csal azt akarom, hogy tudd, ha így van és észrevedd, ha így cselekszel.