Az elmúlt pár hét elég kemény volt, szabályokat állítottál magadnak, amiket többnyire betartottál, máskor megszegtél, de mindebből sokat tanultál. Most arra szeretnélek kérni, gondold végig, mikor csináltál utoljára valamit azért, mert szeretted volna, elvárások nélkül, nem azért mert "kell". 

A szabályok fontos részét képezik az életünknek, segítenek eligazodni, határokat állítanak. Ha jól alkotjuk saját szabályainkat, akkor a javunkat, egészségünket, biztonságunkat szolgálják. De ugyanilyen fontosak az engedélyek is. Azok, amiket mi adunk magunknak. Azért, mert szeretjük magunkat, mert szeretnénk ha jól lennénk, ha boldogok lennénk. 
Rengeteg engedély létezik, én most csak párat mutatok be, amikkel tapasztalataim szerint az evéssel függőségben lévő emberek (és sokan mások is) bajban vannak. 

Hibázhatsz!
Emberből vagy és az emberek időnként hibáznak. Ez természetes kellene, hogy legyen. Mégis a legtöbben nem tudnak mit kezdeni, ezzel a teljesen természetes eseménnyel. Hibáztál, pedig hibátlannak kellene, hogy legyél (miért is? kinek az elvárása ez?) frusztrált leszel és ezt kezelendő eszel, zabálsz, habzsolsz, ki hogy. De hisz ez egy újabb hiba, újabb frusztráció, már el is érkeztünk a stresszevésig. 
Amikor a személyes találkozónkon eddig a pontig érünk, megvizsgáljuk mi áll a hibátlanságra való törekvés mögött, emlékeket keresünk és feloldjuk az ellenállást. Megadjuk magunknak az engedélyt a hibázásra. 
Hiszen a te életed, a te döntéseid, a te felelősséged, a te hibád. Hibáztál, vedd tudomásul, kérj bocsánatot, ha tudod hozd helyre, vagy hozd ki belőle a lehető legjobbat. 

Lehetsz boldog!
Boldognak lenni ér! Szabad! Tényleg. Nem csak nevetgélősen boldognak, átadhatod magad a teljes boldogságnak, minden porcikáddal. Nem fog semmi rossz történni. Komolyan.
Az önfeledt boldogság legnagyobb gyilkosa egy gyerekkori mondat: "sírás lesz a vége". Egy félem, hogy minden jó véget ér és utána elkerülhetlenül valami szörnyűség következik. Hát nem. Az univerzum nem játszik egyensúly játékot, nem szórakozik azzal, hogy patikamérlegen méri, hogy mennyire vagy jól, hogy utána mennyi rosszat kapj. Rossz hír, ez fordítva is igaz, azért mert most rossz, még nem feltétlen lesz jobb. Ezek a dolgok megtörténnek egymás után. Olyan még nem volt, hogy valakinek csupa csodás élményből álljon az élete, negatív tapasztalat nélkül, és még a legnagyobb szenvedéseket átélt embereknek is vannak pozitív élményeik. 
Ha minden boldog pillanatodban attól rettegsz, hogy mindjárt rossz lesz, azzal maximum annyit érsz el, hogy elveszed magadtól egy csodás érzés megtapasztalásának élményét. A baj attól még eljön, csak még jól se érezted magad előtte. (Itt most nem azt mondom, hogy élj önkárosító életet, a mámor és a boldogság között hatalmas különbség van!)
Felelősséggel, tetteid következményének tudatában, de szabadon, lehetsz boldog nyugodtan. 

Szabad megélni és kimutatni az érzéseinket!
Például szabad gyengének lenni. Elesettnek, mérgesnek, dühösnek, boldognak(!), szabad félni, sírni, nevetni, szabad megélni bármilyen érkező érzést. A terápia egy jó része erről szól, személyesen és csoportban dolgozunk azon, hogy meg tudd élni az eddig valamilyen okból elzárd érzésedet és ne evéssel vezesd le. 
A te érzéseid, mind. A lényed része az összes érzelmed is, megélheted szabadon őket. 

Lehetsz boldog!

Te milyen engedélyt adsz magadnak?